> 2024
Facebook posztok - 2024
Október 25.
https://www.facebook.com/szegeder.hu/posts/995954712543194?comment_id=1998666050592988
Valamiért – cui prodest? – hézagosan sikerült az épület történetét megírni. Hiányzik ui. egy fontos momentum, amely egyúttal a Botka-féle városvezetés egyik nagy szégyene. Ti. egy kormányzati szerv – Honvédelmi/Igazságügyi Minisztérium (?) – 2007-ben SZÓBAN jelezte vételi szándékát, hogy ott helyezné el városi ügyészségét. https://www.delmagyar.hu/.../negy-eve-ures-a-bartok-epulete. A terv tetszett az Önkormányzatnak, mert ott egyfajta "igazságügyi negyed" jött volna ott létre a Bíróság és a volt Juhász Gyula Művelődési Központba költöző fellebbviteli ügyészséggel együtt. (Ezt egy DM-es firkász próbálta a népművelők gyalázásával egybekötve védeni, erre válaszoltam olvasói levélben: https://www.5mp.eu/.../az_allami_anyaol_demagogiajarol... )
Nosza rajta! Mindenféle hatástanulmány és szakmai elemzés nélkül keresztülverte a Botka-úthenger a Közgyűlésen a Bartók megszüntetését. Tették ezt olyan gyáva cinizmussal, hogy nem is önálló napirendként, hanem a költségvetési rendeletben elbújtatva jelenítették meg. A közgyűlési vitában elhangzott Botka- és Solymos-érveket legfeljebb Mucsa-alsón lehetne díjazni: a kultúra-ellenesség és a hozzá nem értés totalitása volt. Az is jellemző, hogy a vitában – Gila Feri gyermeteg két mondatán kívül – egyetlen Botka-párti képviselő sem szólal(hatott)t meg – http://5mp.eu/faj.../torokjozsef/bartok_vita_www.5mp.eu_.pdf . Kuss volt kiadva, akár a három évvel ezelőtti Agóra-ügynél, amikor egy siklósi(!) – se végzettséggel, se gyakorlattal nem rendelkező – valakivel akarták Orbán Hédit lecserélni 30 év után... A nyilvánosság segítségével sikerült megakadályoznom a kettős törvénysértést – http://torokjozsef.5mp.eu/web.php?a=torokjozsef&o=hILKTFRwvC.
Hogy a félművelt pártkatonák csont nélkül megszavazták a Bartók bezárását (mint korábban Hédi leváltását), azon nem lepődtem meg. De hogy a szegedi kulturális élet állítólagos jelesei is, az megdöbbentő:
- Bartáné Tóth Mária, ma az óvodák igazgatója;
- Hekáné Dr. Szondi Ildikó, a Közéleti Kávéház létrehozója, Kulturális Bizottsági tag;
- Kormos Tibor, egykori JATE Klub-vezető, majd színházigazgató, Kult. Biz. tag;
- Dr. Molnár Gyula!!!???, a Molnár Dixieland vezetője, akinek a kezdetekkor a Bartók volt a próba(szülő)helye;
- Nagy Sándor, több ciklus óta városfejlesztési(!) alpolgármester,
- Dr. Révész Mihály, egykori Tisza-partis magyartanárom,
- Tóth Károly, a Kulturális Bizottság több cikluson át al/elnöke. https://static.valasztas.hu/onkval2006/hu/10/10_0.html
Aztán jött a pofára esés: a vételi szándék elszállt, és a Bartók ott állt üresen. Hosszú éveken át a galambok tanyája volt, akik vastag guanó réteggel viszonozták az ingyen szállást. Az IKV takarította a Bartók előtti járdát, havi 25 ezer forintba került. És "természetesen" azóta se szégyenkezett senki a megszavazók közül.
És mindezek után jöttek, akik jöttek... nekünk meg maradt a szégyen és egy polgári intézmény eltűnése, ami helyett nem lett más. Az Agóra ui. másról – gyerekekről és informatikáról – szól, a REÖK meg... hát arról itt írtam: https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/8507452222704867
Szeged? Provinciális parasztváros volt világéletében, még egy ölbe hullott egyetemmel se tudott mit kezdeni, aki tehette, elment. Amit a REÖK-nél a Bartók ürügyén írtam : "Pedig a régi Iparkamara székházaként, művész-klubos alagsorával és a színház szomszédságában kiváló helye lehetett volna a szegedi polgári művelődésnek és szellemi közéletnek. ... Erre a REÖK is alkalmas lenne, ha lenne rá politikai akarat. Ehhez azonban kulturális igényű és affinitású önkormányzat kellene. De mindezek előtt egy européer városi elit, amely igényelne efféle helyet. No, az nincs! Akik vannak, azoknak elég a Dóm téri óriáskerék... "
Szegednek ma sincs "kulturális élete", csak ilyen-olyan programjai. A kulturális élet szövete az urbánus városok sajátja, de Szeged nem az – ld. 6. o. Takáts-interjú: http://dmarchiv.bibl.u-szeged.hu/24507/1/dm_1991_109.pdf
És akkor most itt, EBBEN az épületben egy janicsárképző...
Október 24.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/8507452222704867
Kissé meg REÖKönyödve...
A minap elmentünk egy palota-sétára a REÖK-be. A két szinten kb. 850 nm(!) kiállító térben éppen kiállítás van. A látogatók nélküli tök üres terek láttán kicsit eltöprengtem. No, nem a kiállító művész kvalitását kérdőjeleztem meg, hanem népművelőként és kulturális menedzserként kezdtem el töprengeni ennek a gyönyörű épületnek a kihasználtságán és a szervezet – mint kiderült: nem létező – művelődési marketingjén.
A 2024. évi kiállítási tervben -- https://reok.hu/.../kiallitasok/item/1383-kiallitasok-2024 -- mindössze 6 kiállítás szerepel (egy még '23 októberéből húzódik át 14 napra). Ezek napjait összeadva kiderül, hogy az év 365 napjából 111-re NEM IS TERVEZTEK semmilyen kiállítást -- ez majd' négy hónap üresjárat!? Mivel tavasszal volt két kiállítás, amely külön-külön csak az egyik emeletet foglalta el, ez a szám az itteni üres napokkal még több.
Gondolhatnánk, hogy akkor egyéb kulturális programokkal töltik ki az idő-hézagokat, hiszen van erre a két szintre 850 nm-rel 15 helyiség -- ebből mindkét szinten 1-1 sarki 51 nm-es "zöld szalon" csak programokra.
(Az külön elemzés tárgya lehetne, hogy a szervezet nem saját honlapján adja közre a szakmai információkat programjairól, hanem kvázi albérletben a Facebookon. Ez aligha jelez komoly program- és közönségszervező szándékot és reklámmunkát. De mintha erre alkalmas munkatársak se lennének...)
Ha kiveszem a programokból az aktuális kiállításokhoz kötődő művész-találkozókat, tárlat-ismertetéseket és a tömeges palota-sétákat, akkor igen szomorú eredmény marad. Január 1-től mindössze 18, jobbára zenei-irodalmi program volt, amiből nem mellesleg 6 -- tehát harmada -- esten ugyanazon két énekesnő fellépése volt (baráti estek címszóval?). Igen gyér és egyhangú programsor!
De mi itt a probléma? Itt van a város szívében egy gyönyörű épület, ami lehetne a város elit kultúrát sugárzó szellemi központja -- ehelyett szép csöndben elvegetál néhány, szinte sehogy nem hirdetett kiállítással és néhány alkalmi zenei esttel. Ennyi! Mérni sem merem, hány nap áll üresen. És azt sem, hány fő unatkozik ott napszámra az üres termekben...
Emlékezzünk csak! Anno a Bartók Béla Művelődési Központot a REÖK-re és az Agórára hivatkozással zárták be mindenféle hatástanulmány és szakmai elemzés nélkül. (Aztán a HM szóbeli ígéretének visszavonás után a ház a galambok tanyája lett, akik ezt éveken át vastag guano réteggel hálálták meg kívül-belül. És azóta se szégyelli magát a megszavazók közül senki.) Pedig a régi Iparkamara székházaként, művész-klubos alagsorával és a színház szomszédságában kiváló helye lehetett volna a szegedi polgári művelődésnek és szellemi közéletnek... Ld. https://www.5mp.eu/.../az_allami_anyaol_demagogiajarol...
De! Erre a REÖK is alkalmas lenne, ha lenne rá politikai akarat. Ehhez azonban kulturális igényű és affinitású önkormányzat kellene. De mindezek előtt egy européer városi elit, amely igényelne efféle helyet. No, az nincs! Akik vannak, azoknak elég a Dóm téri óriáskerék...
Így aztán ott áll, mint egy "megvakított", lakatlan ház Európa egyik legszebb épülete. (Kritikusok szerint a leengedett redőnyöktől lakatlannak és megvakítottnak látszik.) És eközben többségében kong az ürességtől...
Október 22.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/8486580098125413
Nemzeti ünnepünk elé
Magas labda történészeknek
- Rákóczi-szabadságharc: 1703. június 15.–1711. április 30.; fegyverletétel. Másfél hónap híján 7 év. Hatóköre: az egész ország.
- 1848/49-es forradalom és szabadságharc: 1849. március 15.–1849. augusztus 13.; fegyverletétel. Majd másfél év. Hatóköre: az egész ország. 1867-ig az üldözések és elnyomás önkényuralma követte.
- 1956-os forradalom: 1956. október 23.–november 4.; Kádár hatalomátvétele. 13, azaz: mindössze tizenhárom nap. Hatóköre: a főváros és a nagyobb városok. A falvak világát legfeljebb alkalmi és minimális számú megvalósult vagy csak szándékig jutó lincselések jelezték. Anyám emlékezete szerint szülőfalumban egy behajtót akartak felakasztani, de ő elbújt, majd az indulatok elcsitulása és a hatalom megszilárdulása után még sok évig élt együtt falujával… És akkor még nem is szóltunk a valódi forradalmi szándékok és résztvevők mellett az antikommunizmus álcája alatt megjelenő csőcselék szörnyű lincseléseiről. S míg 1848/49 után évekig gyászban és letargiában volt a nemzet, ’56 októbere után meg bő fél évvel – május 1-én – már vidám munkástömegek vonultak a Hősök terén és integettek Kádár elvtársnak…
És ma a három szabadságharc közül a legrövidebb ideig tartó és a legkisebb területi-társadalmi hatókörű esemény körül forog a (mély)magyar világ: nyilván itt sűrűsödnek a különféle érdekek és emberek… mint ahogy az antifasiszta szövetség taglétszámának legendája is szólt: ahogy telt az idő, egy ideig inkább szaporodtak, mint fogytak…
Na most lehet kövezni…
Augusztus 7.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7918063234977105
Javában zajlik a VI. Közművelődési Nyári Egyetem – írtam volt 20 éve. Jobbnál jobb előadások, kiváló előadók...
Aztán szétnézek a mai valóságban, és azt látom, hogy – bárki bármit is mond vigasztalásul vagy más ok miatt – az összes szó falra hányt borsó volt. Máskülönben – néma asszisztenciájuk mellett – nem Lakitelekről mondanák az igét, nem jó gyakorlatokról, látóutakról (agyrém), komatálról és cselekvő közösségekről (vajon milyen a nem cselekvő közösség?) szólna a mantra. Szörnyű látni, hogy mennyire nem volt értelme és hatása mindennek a népművelő társadalomra. A politika szolgálólányaként régi uraikat lecserélték újra – ennyi történt.
Néha már szégyellem, hogy közéjük tartoztam... http://shp.hu/hpc/web.php?a=knye&o=qZbQTyKTHL
Augusztus 1.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7879224455527650
Olvasom Magyar Péter (Tisza Párt?) 21 pontját – https://magyartisza.hu/tisza-part-21-pontja, és azon töprengek, hogy történik-e valami LÉNYEGES a magyar társadalommal, ha Orbán-kormány helyett Magyar-kormány lesz. És szomorúan állapítom meg, hogy – bár sok részletben és ágazatban pozitív változások lehetnek –, de SEMMI LÉNYEGES nem fog történni.
Itt persze fontos jelezni, mit tartok lényegesnek. A magam részéről a deprivált JOGÁLLAM helyreállítását. Mégpedig azért, mert MINDEN MÁS annak hiányából fakadt, így azok kezelése csak tüneti kezelés, sebek nyalogatása a beteg testen. A 21 pont közül az első négy tipikusan ilyen, de van közte populista, semmire se jó ígérgetés: két ciklusig (8 évig) lehet valaki országgyűlési képviselő és miniszterelnök. Az meg – EU-s nézeteinek kontextusában – egyszerre meghökkentő és aggasztó, hogy „Felülvizsgálja a hazánk számára előnytelen nemzetközi szerződéseket”.
Utóbbit leszámítva alapvetően persze fontos mindegyik, így elsősorban nem ezekkel van a bajom, hanem azzal, amiket nem ír: a választójogi törvény demokratizálása, az állampolgári jogegyenlőség és szabadság visszaállítása, az AB és a bíróságok függetlensége, az önkormányzati rendszer helyreállítása, a médiaszabadság biztosítása stb. Összefoglalva: mindazon jogalkotás, ami garantálja a szétvert jogállam rehabilitációját.
Ezek hiányában a 21 pont végrehajtása se tűnik végrehajthatónak.
Nagy kérdés persze, hogy miért nem ezeket tartotta fontosnak a felsoroltak helyett/mellett – s habár szembesült már ezen elvárásokkal –, miért nem mond rá semmit. Tippjeim vannak rá, de fölösleges találgatni.
Mindezek ellenére és remélve mégis egy más klíma kialakulását – jobb híján – Bruck Andrással értek egyet: Ha ő nem, akkor ki?
Július 24.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7832650763518353
Tényleg nem értem...
Pedig néhány éve szentül megfogadtam, hogy abbahagyom szakmai megszólalásaimat – http://5mp.eu/web.php?a=torokjozsef&o=H2vmslA0yq –, de az alábbi friss hír nem hagyott nyugodni. És eszembe jutott a közművelődés néhány stációja:
- 2012-ben a megyei közművelődési tanácsadó intézményeket beolvasztották a Nemzeti (előtte: Magyar) Művelődési Intézet (NMI) kézivezérlése alá – ezzel felszámolták az addig „megye-releváns” közművelődési tanácsadást.
- A 19 megyei központ honlapját, majd a szakma központi portálját (www.erikanet.hu) egy kattintással megszüntették, miközben azokon évtizedek közművelődés-történelme halmozódott…
- Végül kibújt a szög is a zsákból: az NMI-t 2017. január 1-től – több évtizedes hagyományait sem tisztelve (sz. 1951. január 6.) – kft.-vé alakították, amelynek tulajdonosa Lezsák Sándor lakiteleki Népfőiskola Alapítványa.
- 2017 őszétől nincs művelődésszervező alapszak, helyette közösségszervező néven indítottak új alapszakot. Hiába hát a kulturális mediátor MA és a közösségi tanár MA, a közművelődés eddig szervesen egymásra épülő felsőfokú szakképzési rendszere – mintegy öt és fél évtized után – de facto megszűnt.
- 2017-ben pedig az ún. kulturális alaptörvényt (1997:CXL.) és végrehajtási rendeletét módosították, kilúgozva az addigi képesítési feltételeket.
http://torokjozsef.5mp.eu/web.php?a=torokjozsef&o=lyQ5_jcKKm
És amikor már minden lényeges szakmai norma megszűnt, 2020-ban képes volt a Magyar Népművelők Egyesülete Legyen érték a közművelődés címmel felhívást tenni és kérni a NER-től Nemzeti Értéktárba való felvételét, miközben a hatalom minden etikát félretéve következetesen szalámizta le a közművelődést és ”dobta oda” a közösségfejlesztés szakmai-kultúrpolitikai körének... Az MNE tényleg úgy érzi, hogy a magyar közművelődés érték? Ezek szerint nem egy országban élünk.
http://5mp.eu/.../torokjozsef/tukorcserepek_www.5mp.eu_.pdf
Mi ez? Vakság? Szolgalelkűség? Lojalitás? Kultúrcselédség?
Tényleg nem értem...
És most nagy a boldogság: négy év után végre megjött a várva-várt értesítés: a Magyar Közművelődés "nemzeti értékként a Kulturális és Innovációs Minisztérium Ágazati Értéktára „Kulturális örökség” kategóriájába felvételre került".
Csak hát eközben meg a politika szolgálólánya maradt. De hát a dübörgő szakmai ortodoxiák mellett ez már fel se tűnik, hátra lehet dőlni, lehet tovább parolázni a hatalommal.
Amíg lesz kinek parolázni...
Május 7.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7423774134406020
Madarak és fák napja 1959-62
Minden május 10-én az áldott emlékű Magdi néni odarendelte a faluból Király Gyurka bácsi platós kétlovasát padokkal együtt az Őrhalmi iskolához reggel 8-ra, és a tanyai osztatlan alsó tagozat összes nebulójával és néhány kísérő anyukával elindult a mai Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkba vezető 16 km-es úton. (Ugyanígy mentünk őszönként Kistelekre az iskolafogászatra – nekünk nagy "kalandok" voltak ezek.) Akkoriban persze az Emlékparknak híre-hamva sem volt, csak az Árpád szobor és a ligetes tér volt. A népek is csak Szobori búcsúként nevezték az augusztusi sokadalmat.
A két ló komótosan, lassú ügetéssel rótta az utat, eltelt másfél-két óra is, de iskola helyett bármi jó a diáknak... Odaérve szétrebbentünk, játszottunk – ki tudja már, mit... Nyilván közben Magdi néni nem feledkezett meg a lényegről: megemlékezni a madarakról és a fákról... Közben a kis batyukból elfogyasztottuk tízórainkat, még játszottunk kicsit, aztán a déli órákban irány vissza Őszeszékbe!
Van még efféle ünnep bármelyik iskolában...?
Április 19.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7344669605649807
Szégyenkezem – már megint mások helyett.
Szegeden szép szólamok szólnak a kultúráról, miközben az Éneklő Ifjúság idei hangversenyének zenei szólamai egy TORNATEREMBEN csendültek fel. (Remélem, előtte kiszellőztettek...) Ennyit ér – ki van ez is pipálva.
Ott áll az a sok szép fiatal, és a lányokkal a szép ruháikhoz, a fiúkkal az öltönyükhöz TORNACIPŐT vetettek fel, hogy a parketta ne sérüljön! Nézni is szörnyű. (No persze, az összes felnőtt utcai cipőben volt. És csodálkozunk a tanári hitelesség elvesztésén...) Hogy a kultúra értéke sérül, az nem számít – ez is megvolt, haza lehet menni... Nézek szét más városokban: ilyen helyszínt nem látok, általában művelődési központban tartják.
Pedig ennek ünnepnek kellett volna lenni, hogy az éneklő gyerekek számára jelentsen is valamit! Nem csak az oklevelet kell hazavinni, hanem azt az élményt, amit egy méltó környezet tud hozzátenni az éneklés öröméhez! Van hozzá Kis- és Nagyszínházunk, REÖK-palotánk, zenekari próbatermünk, IH Rendezvényházunk, vannak művelődési házaink... De tavaly itt is az Agórában volt – úgy látszik, mára onnan is kiszorult – jóvanezígy!?
Langyos a sör, de nekünk így is jó...!?
Április 11.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7309660895817345
Amíg néhány éve elkövetett Móra-átiratom aktuális, addig nehezen tudok a Költészet Napjáról emelkedetten gondolkodni. Talán ha majd az utolsó strófánál tartunk...
(KESERVESEN) ZENGŐ ÁBC
Aranyalma Vár-hegyen,
Béres-lét a végeken.
Cili néni nyunyókáz,
Csendes álmot terít ránk.
Dajcstomi mond nagyokat,
EU pofán lapogat.
Farkas Flóri mosolyog,
Gerinc híján oldalog.
Győzött a paranoia:
Házmester lett Lacika.
Igény szerint szavaznak,
Jógyerekként falaznak.
Kubatovnál nagy lista,
Lölönél meg sok milla.
Lyukas zokni Borkain,
Mészáros meg Várkonyin.
Nagyot mernek álmodni:
Nyáron irány yachtozni!
O1G! - a slágerünk,
Öröm nóta ez nekünk!
Pfizerrel már beoltva,
Repülhetünk Dubaiba.
Simonka dúl Békésben,
Szájer meg mász’ Brüsszelben.
Tiborcz fénye homályos,
Tyúkszar ez, nem világos!
Udvartartást a Várba?
Üdvös lenne bezárva!
Végre mégis vége lesz,
Zárka csöndben béke lesz,
Zsenge szél hoz kék eget…
Március 19.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7214737248643044
Húsvéti készülődés: városi keresztutat szerveznek szerda estére
Ajánlott alternatív útvonal: Katedrális Étterem (étel, ital bőviben... lelki szegényekhez illően) - Grosics Akadémia (közben frissítő nyakzuhany és talppezsgető a püspöki szálloda termálmedencéjében) – a kivágásra szánt kiserdő megkerülése (közben csendes bűnbánó zsolozsmák zümmögése) – beérkezés a Katedrális Étteremhez némi maradék magukhoz vételére... majd mindezek meggyónása a Dómban és a felmentő bűnbocsánat. Ámen! L
- https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/elmenymedence-is-lesz-az-orban-hivo-fradista-puspok-stadionjaban-266440
- https://www.szeged.hu/cikk/nyakzuhany-es-talppezsgeto-is-lesz-kiss-rigo-laszlo-puspok-szallodajanak-termalmedencejeben
Március 4.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7154388678011235
„Vörösmartiutca”
Mai levél a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségnek – közlöm, ha válaszoltak...
"Bátorkodom érdeklődni, hogy Önöknél senki nem szégyelli magát a székhelyükön – Szeged, Vörösmarty utca 5. – sok-sok év óta ott virító gyalázat miatt? Mert én annyiszor szégyenkezem maguk helyett, ahányszor elmegyek alatta, különösen mikor messziről jött kollégákat vittem arra…
Bónuszként: a táblán a 2007 után nem kell vessző, mert nem sor-, hanem tőszámnév…"
(Ez a volt Juhász Gyula Művelődési Központ épülete – így is látszik: https://www.google.com/maps/@46.254174,20.151332,3a,27.3y,21.39h,84.03t/data=!3m6!1e1!3m4!1sBvBT6mka42itbXJYdKqi8w!2e0!7i16384!8i8192?entry=ttu
https://ugyeszseg.hu/ugyeszsegek/fellebbviteli-fougyeszsegek/szegedi-fellebbviteli-fougyeszseg/
Február 16.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7082357235214380
Magyar Péter öngyilkos akart lenni, csak nem találták otthon…
Február 10.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7060211577428946
Pedig tegnap nem is április 1. volt...
Nem tudom eldönteni, hogy a magyar társadalom műveltségi vagy pszichiátriai állapotáról szóló fejezetbe való a velem diskurálásba fogó személy szövege. Mindenesetre napi vidámságra alkalmas dialógus.
Történt, hogy Róna Péter Jobbikos jelölésére válaszul – a HVG ezt közlő cikkénél – kommenteltem és belinkeltem a honlapomról a róla szóló írásomat – íme:
Meddig fog még rajtunk élősködni ez az oxfordi "közgazdász" "hazafi"?
http://5mp.eu/web.php?a=torokjozsef&o=jDHe5OSOUk"
Majd jött az első kérdés – szöveghű idézetek következnek, tessék illő komolysággal fogadni:
- Én elolvastam azt amit kiraktál az azért igen érdekes hogy az a személy aki leírta azt amit leírt de nem adta a nevét hozz . Vajon miértnem ??
- Mi a kérdés?
- Miért nem adta a nevét ahhoz amit leírt ,Ez a kérdés .
- Ki? Saját honlapomon csak saját írásaim vannak.
- Szóval te írtad személyesen és te kutakodtál minden után .
(Bevallom, ezen a ponton kiléptem magamból:)
- Á, dehogy, csak vicceltem. Harry Potter meg Nemecsek Ernő segített. Most már elárulom: Petőfi verseit is a szomszédja írta...
- Látom nem tudsz normálisan válaszolni .Ennyi pont elég is volt belőled .Na páááááááááááááá
Jó ez a Facebook... :)
Február 5.
https://www.facebook.com/jozsef.torok.758/posts/7039804039469700
1983-at írtunk – friss diplomás népművelőként az ifjúsági klubok szakmai segítője voltam a megyei módszertani intézetben. Nosza, elő egy továbbképző tanfolyammal!
Akkoriban jutott el hozzám B. Révész László csövesekről, ill. a jelenség társadalmi hátteréről szóló 1979-es, Az őszinte szó kevés c. filmje, amit Kőbányai János írt, és ő volt a film riportere is. A kor aktualitása miatt Kőbányait meghívtam a tanfolyamra a filmmel együtt –remélve, hogy kerekedik majd egy tanulságos beszélgetés.
Nem kerekedett.
Az előkészületek egyik napján hívat az igazgatóm.
- Jóska, felkértél te egy Kőbányai János nevűt a tanfolyamra?
- Igen, persze!
- Mondd le!
- Na de miért?
- Ne kérdezz semmit, mondd le!
Mit tudtam én akkoriban a világ működéséről? Alig valamit. (Később persze kiraktuk a Pol Pot-megyei puzzlet, hogy is működött az ilyen Komócsin alatt. Járhattam volna rosszabbul is...)
Választásom nem lévén, kényszeredetten és kissé szégyenkezve hívtam fel Kőbányait.
- Bocs’, János de ez van... Sajnálom, talán majd egy jobb időben...
- Ne röstelkedj, szerintem ezt a beszélgetést is lehallgatják.
Utóbbitól mondjuk kissé leállt a lélegzetem, de fegyelmezetten elköszöntem. Később csak kiváló Beatünnep után c. könyvével találkoztam, az ifjúsági klubmozgalomról szóló szakdolgozatom írásakor.
B. Révész Lászlóval viszont sajnos soha – még a virtuális találkozás is elmaradt.
Nyugodjon békében!