> 2. viszonválasz
Tisztelt Kormánymegbízott Asszony!
Köszönettel vettem CS/B01/1486-12/2022. ügyiratszámú levelét, amelyben viszonválaszomra reagál.
Bevallom, egyáltalán nem terveztem újabb választ. Úgy véltem, érveim meggyőzőek, és vizsgálni fogják beadványomat. Még az újabb elutasítás sem késztetett volna erre. Újabb indoklásukra viszont kénytelen vagyok reagálni.
Azon magyarázat hiányától eltekintek, hogy Önök számára miért nem precedens értékű és követendő két másik megyei kormányhivatal jogértelmezése. Túl e konkrét ügy kontextusán egy állampolgár számára nehezen elfogadható az ennyire eltérő jogértelmezés, nem segíti az állammal szembeni közbizalom erősítését.
Ám hogy saját korábbi gyakorlatuknak is ellentmondanak, arra azért szívesen vettem volna némi indoklást, hiszen egyértelmű jogértelmezési ellentmondás van a két reagálás között – az előbbi javára. De ezt is hagyjuk!
Amit azonban az 1. pont utolsó két bekezdésében írnak indoklásul, az maga a jogi nonszensz! Ezt írták: „Ha feltételezése szerint a kinevezés jogszabályba ütközően (pl. a képesítési követelmények hiányában vagy valamely eljárási szabály megsértésével) történt, akkor ez a munkaszerződés (kiemelés tőlem – T. J.) semmisségét vetné fel. A semmisség kimondását bármely érdekelt (pl. a másik pályázó) határidő nélkül kezdeményezheti a Szegedi Törvényszéknél a Munka törvénykönyve 27. § (1) és (3) bekezdése alapján.
A fentiek szerint az intézményvezető kinevezéséről szóló közgyűlési döntéssel szemben munkaügyi vitának van helye…”
Csak hogy indoklásukban Önök egy olyan jogi tárgyra hivatkoznak, amely tárgy nem létezik, amely tárgy csak február 16-tól lesz (érvényben). Nincs e pillanatban semmilyen munkaszerződés, nem is lehet, majd csak február 16-tól. Meglehetősen abszurd jogi lépés lenne bárkitől, ha egy nem létező dokumentumot támadna meg.
Jelenleg csupán egy önkormányzati döntés van, amelynek viszont a jelzett napig nincs semmilyen munkajogi relevanciája. Ez a döntés jelenleg csak és kizárólag törvényességi szempontból értelmezhető és vitatható. Ezt tettem meg beadványomban, amelynek indoklását most éppen Önök erősítették meg a munkajogi dimenzió értelmezésével.
Tisztelt Kormánymegbízott Asszony!
Kérem, lássák be, hogy a hivatkozott munkajogi reláció nem létezik, így az arra való hivatkozás irreleváns. Tegyék félre presztízsüket és módosítsák elutasító álláspontjukat: hatáskörükben eljárva korábbi gyakorlatukhoz hasonlóan most is végezzék el beadványom vizsgálatát; tegyék meg a szükséges jogorvoslati lépéseket, és tájékoztassanak mindezek eredményéről!
Menü
Hirdetés